Szórt koordináták

A mű vizuális tere egy szabálytalan szélű, fekete-fehér rektangulum, amelyet a papír fehér margója vesz körül. A felület gazdag tónuslépcsőben épül: a széleken sűrű, tömör fekete mezők jelennek meg, míg a középtér felé a szürke fátylak és karcolt, irányváltó vonalak lazítják a sűrűséget. A diagonális vonalháló több irányból metsződik, mintha egymást követő rétegekben, eltérő nyomással kerültek volna a képre; ez a szerkezet erős mozgásérzetet és belső feszültséget ad. A folt- és vonalnyomok változatossága – kenések, dörzsölések, szemcsés lenyomatok, valamint helyenként éles, visszakapart vonalak – ritmusos, mégis kiszámíthatatlan lüktetést hoz létre. A fény-árnyék viszonya a monokróm közegben különösen hangsúlyos: a mély, fedő fekete felületek mellett áttetszőbb, fátyolos szürkék is megjelennek, amelyek „lélegző” tereket nyitnak. A rétegzettség palimpszesztszerű hatást kelt, mintha a kép egymásra íródott gesztusok emlékét őrizné. A struktúra súlypontjai a jobb és bal szélen lévő sötét zárványok, ezek ellensúlyozzák a közép világosabb, karcolatokkal szőtt mezejét; a kompozíció így egyszerre feszes és nyitott. A felület minősége alapján a nyomhagyás olyan, mintha törléssel, dörzsöléssel és karcolással létrehozott rétegek épülnének egymásra; a szélek „lemezhatása” nyomtatott eljárást is sejtethet. A változatos textúrák tapintható érzetet keltenek, miközben a tényleges térbeliség visszafogott; a mélység érzetét főként az átfedések és az eltérő fedettségű mezők hozzák létre. Az összhatás nyugtalan, energikus, mégis mederben tartott – egy sűrű, belső táj lenyomatának tűnik. A jobb alsó sarokban jelzés látható, amely a szerzői jelenlétet hangsúlyozza anélkül, hogy a kompozíció egységét megtörné.