Folyásirány

A mű hat, azonos méretű négyzetpanelből épül fel, két sorban elrendezve. A panelek közti sötét hézagok rácsszerű keretet alkotnak, amely egyszerre tagolja és szerkeszti egységgé a kompozíciót. A zöld felületeken koncentrikus, íves barázdák figyelhetők meg, amelyek szabályos ritmust hoznak létre, és enyhe reliefhatással dolgoznak; ez a textúra a néző tekintetét körkörös mozgásra ösztönzi. A zöld zónákba helyenként apró, piros pontok törik meg a homogenitást, finom hangsúlypontokat adva. A panelek szélén és középső sávjaiban megjelenő fehér formák éles kontúrral vágják ketté a zöld területeket. A fehér részek felülete kevésbé szabályos, mintha spatulával felhordott, enyhén plasztikus réteg lenne; ez a könnyű domborulat másként veri vissza a fényt, így a kép olvasása a megvilágítás függvényében változik. A fehér sávokon futó vékony, hullámzó kék vonalak folyamszerű mozgást idéznek, és dinamikus, irányított ritmust adnak az egész munkának: több panelen átívelnek, a nézőt arra késztetve, hogy a megszakításokon átlépve képzeletben összekösse a részleteket. A kompozíció legfőbb feszültsége a moduláris tagolás és a folyamatos vonalvezetés ellentétéből fakad. A zöld és fehér tömbök nagy kontrasztja tiszta, visszafogott színpalettán jelenik meg: a halványzöld nyugalma, a fehér tisztasága és a kék vonal hangsúlyos, mégis finom jelölőként működik. A görbületek iránya és a diagonális fehér „átfolyások” mozgást keltenek, mintha egy organikus rendszer áramlását követnénk. A mű így egyszerre működik absztrakt felülettanulmányként és térképszerű konstrukcióként, ahol a fény–árnyék finom változásai és a relief adta anyagszerűség kulcsszerepet kapnak a térbeliség érzetének kialakításában.