Lélegzet

A kompozíció álló formátumú, amely természetes felfelé-lefelé irányuló szemvezetést hoz létre. A felület egyszínű, szürkés-törtfehér tartományban mozog; a kontrasztot nem a színek, hanem a domborulatok és az általuk vetett árnyékok hozzák létre. A felső régió bal oldalán különböző méretű, félgömbszerű kiemelkedések láthatók, ritmusuk enyhén szabálytalan, így a tekintet nem egyenletesen, hanem „szinkópáltan” halad a felületen. Az árnyékok iránya arra utal, hogy a fény forrása oldalról érheti a művet, ettől a gömbök plasztikusan kiemelkednek a síkból. Az alsó részben egy határozott diagonális törés választja el a simább területet a sűrűn gyűrődő, textilre emlékeztető felülettől. Úgy tűnik, mintha anyaglenyomat vagy beágyazott szövet hozná létre a redők plasztikáját; a hajtások változó mélysége finom fény-árnyék vib­rálást kelt. E két zóna – a pontszerű, koncentrált domborulatok és a folytonos, vonalas redős szerkezet – kiegyensúlyozott, mégis dinamikus ellenpontot képez. A gömbök sűrűsödése felül-balra súlypontot teremt, amelyet a diagonálisan lefelé futó redők ellensúlyoznak, a jobb felső negyed pedig nagyobb „lélegző” felület marad. A felület finoman pettyezett, mintha apró szemcsék vagy pigmentfoltok adnának neki patinát; ez a textúra a monokróm tartományon belül is gazdag variációt nyújt. A mű hangulata visszafogott és szemlélődő; a formák akár táj- vagy kozmikus asszociációkat is kelthetnek, miközben a munkát alapvetően a domborzat érzete és a fény jelenléte szervezi. A relief jelleg fontos sajátossága, hogy a látvány a megvilágítás változásával módosul: a kiemelkedések árnyékai hosszabbodhatnak vagy eltűnhetnek, így a mű „élő” felületként reagál a térre. Összességében egy fegyelmezett, anyagszerűen gazdag, taktilis kompozíció látható, amely a térbeliség és a ritmus finom játéka köré szerveződik.