Karcnyom

A mű 2024-ben készült. A képmezőt széles fehér margó keretezi, belül pedig egy szabálytalanul sötétedő perem húzódik, amely nyomtatott hatást kelt. A felület monokróm: fekete és szürke tónusok egymásra rakódásából áll össze, helyenként a papír fehérje erőteljesen áttör. A tónusos foltok szemcsés textúrája és a különböző irányú, vékony karcvonalak két eltérő jelhasználatot állítanak párba: a tömör, koromszerű masszákat és a levegősebb, lineáris rajzosságot. A kompozíció dinamikáját a diagonális vonalháló adja. Több rétegben, eltérő erővel húzott, kaparásra emlékeztető jelek szelik át a felületet, így a tekintet bal felsőtől jobb alsó felé, majd vissza kanyarog. A sötétebb súlypontok főként az alsó harmadban és a jobb felső sarok közeli zónában tömörülnek, köztük finom átmenetek, füstös elmosódások és visszatöröltnek ható részek jelennek meg. Ezek a különbségek gazdag ritmust és belső mélységet hoznak létre, miközben a kompozíció összességében síkszerű marad. A felület anyagszerűsége hangsúlyos: a szemcsés lerakódások, a dörzsölt, foltos részek és a karcnyomok egymásra rétegződése a kéz nyomhagyásának érzetét kelti. A fehér papír helyenként „fénysávként” működik, amely fellélegezteti a sötét tömböket. A kép szélein megjelenő sötét perem visszatereli a figyelmet a belső térre, miközben enyhe „ablakeffektust” hoz létre. A jobb alsó sarok közelében apró, aláírásszerű jel látható, amely vizuálisan is lezárja az irányokat. A hangulat visszafogott és nyers egyszerre: a kontrasztok komorságot, a finom szemcsézettség és a levegősebb vonalháló törékenységet közvetít. A mű erőssége a jel- és textúrarétegek összjátéka, amely a nézőt közelibb, tapintásszerű vizsgálódásra hívja.